Aki gyakran jár erre - ha van ilyen -, annak ez a kérdés joggal fordulhatott meg a fejében. Nos igen.
Nem nagyon vannak frissek, ez tény. Ami novellákat feltettem, azok sem arattak nagy sikereket, szóval ez van. Nem mondom, hogy nem eshet meg egy-egy új novella időnkénti megjelenése, de a ReNé folytatása nem most fog érkezni. Nem tudom, hogy mikor. Elakadtam egy érzelmi jelenetben, és nem csak ez a gondom.
Vannak... problémák. Körülöttem. Van olyan, amelyet sajnos nem tudok megszüntetni, mert nincs eszközöm hozzá, és vannak olyanok, amiket meg csak nehezen, hosszú úton tudok kiiktatni. Lassan összecsúsztak ezek a dolgok és a torkom köré szorulnak, és ezt a hurkot nem lehet csettintésre elvágni. Szeretném, de az élet sajnos nem így működik. Emiatt, hogy folyamatosan ennyi gond nehezedik rám, érzem, hogy olykor az agyam vagy épp a lelkem lekapcsol, máskor meg túlpörög, de nem a jó értelemben. Nem alszom pihentetően és nem tudok felhőtlenül kikapcsolodni sem.
Évek óta néha kiemelkedek, néha durván visszasüllyedek a depresszióba, és ez mostanra sem változott. Van, aki olykor segít a jelenlétével és a törődésével, de vannak olyanok, akik csak rontanak a helyzeten. Ezek a dolgok apróságokban nyilvánulnak meg és sokszor önkéntelenek, de az a szomorú igazság, hogy az emberek túl sokszor nincsenek tekintettel másokra, olykor önkényelmi okokból, máskor meg egyszerű érdektelenség miatt.
Nem amiatt írom a bejegyzést, hogy itt sírhasson a szám nektek, hanem hogy megmagyarázhassam, miért nem megy (úgy) az írás. Idén sok dolog romlott el a környezetemben, és nem csak tárgyak. Embereket vesztettem el, volt aki keveset, de volt, aki a lelkem nagy részét tépte ki és vitte magával.
Nyilván "lehetne rosszabb is", de köszönöm, nekem ez is pont elég. Alapjában véve én egy vidám és laza személynek tartom magam. Szeretek vidám és laza lenni. De sajnos a sok probléma miatt néha nem... néha nem működhetek úgy, ahogyan azt szeretném.
Hát, ez a helyzet. Sajnálom, hogy vártátok a folytatást és most üres kézzel kell ülnötök, de nincs mit adjak. Nem tudok adni. A lelkem egy megtépett, kiszikkadt, megégetett cafat, ami többé nem biztosít táptalajt az íráshoz. Ez nem azt jelenti, hogy nem fogom/akarom befejezni a regényt, mert be fogom fejezni. Valamikor. Csak elrontani nem akarom azzal, hogy az ültetett fák sorát földbe szúrt fogpiszkálókkal folytatom. Nem akarom lerontani, ennél a regény és az olvasói is többet érdemelnek.
Már két hete, minden nap azon gondolkodtam, hogy mit írhatnék le nektek és hogyan. Végül úgy döntöttem, a klisés kamuk helyett rövid és valós igazság fog ide kerülni, mert ezt érdemlitek.
~ Szebb jövőt! ~
„You'll die."
"I just did. Do you know how it felt?"
[Tears out his heart] "It felt like that.”
Drága Szívem...
VálaszTörlésBár tudnék mit írni... Nem először olvasom a soraidat, és eleinte géphiány miatt, utána pedig azért nem tudtam mit írni, mert... Mert miként próbálja a sánta arra ösztönözni a sántát, hogy "ej, ne szomorkodj, fogsz te még járni", amikor ő maga sem hisz benne... Nagyon sarkos hasonlat, tudom, de azt hiszem, hogy talán érthető a lényeg.
Én is sokat vagyok padlón, ezt kettőtökön kívül senki se tudja jobban... Néha lent, inkább sokat lent, és néha fent. Ilyenkor próbálok én is erőt gyűjteni, a víz tetején maradni és nem megfulladni, még ha olyan könnyű és néha csábítóbb is lenne beleveszni a sok fájdalomba... Csak azt tudom neked mondani, hogy remélem, hogy amikor nálad is jönnek a pozitív szakaszok, tudsz majd elég erőt meríteni belőle a további túléléshez. És hé, sose feledd, akármilyen sánta-béna-agyonvert is a triónk, mindig ott vagyunk egymásnak, és ott leszünk. :)
Ha padlón van az ember, nem tud írni. Én legalábbis nem tudok, nem olyat, amit szeretnék... Szóval ezzel azt akartam mondani, hogy tökéletesen megértelek és bármeddig is kell várnom a csodaszép műveidre, nem számít. Csak az számít, hogy te jobban legyél és majd az írás is jön, amikor jönnie kell, mi pedig addig is itt vagyunk Neked. :) Mindig :) Always, tudod :) <3